"Úgy érzem, örökre elvesztettem a nagy szerelembe és a házasságba vetett hitemet."

Akkor még nem bocsátottál meg, de ez nem is megy olyan könnyen, még idöre van szükséged.
Egyébként, hogy "a nagy szerelembe és házasságba vetett hitedet" elvesztetted, most biztosan, érthetöen nagyon megvisel. Én eddig 10 évi házasságunk során kis adagokban folyamatosan vesztem el, de mindig van új, amit aztán elveszthetek - mert erröl a "hitröl" kiderül, hogy tkp. elképzelés. A körülmények és a páromé felüirják...
Ami a fontosabb, hogy azt nem írtad, hogy a boldogságba való hitedet vesztetted volna el. Ez nagyon jó. A "nagy szerelem és a házasság" úgy mint a róluk alkotott elképzelés mind változó út a boldogság felé.

Egyébként az Ex mit gondolt a nagy szerelemröl és a házasságról, ill. föként a beléjük vetett hitéröl (elképzelés)? Ha (gyakran) (újra meg újra) beszélgettetek erröl, akkor nem csodálom, hogy most ezt, ami kicsit a tiéd is lett, elvesztetted, el akarod veszíteni. Ha alig beszéltetek erröl, vagy hasonló dolgokról, ill. nem tudtatok alapjában véve közös nevezöre jutni, akkor bár fájdalmas, de logikus, hogy elfejlödtetek egymás mellett. Mert így akkor ti tkp. nem egymással, hanem saját elképzeléseitekkel kötöttetek házasságot. Azokat védtétek egymás elöl, minz hús-vér emberek elöl, amíg lehetett.

Akárhogyan is esett, remélhetöleg nem vesztitek el a boldogságba vetett hiteteket.

Üdv:
Karl

Az volt az érdekes, hogy mindketten teljes családban, erős katolikus neveltetés alatt nőttünk fel, a házasság, mint olyan, mindkettőnknek szent dolog volt. Sokat beszéltünk erről, a házasságunk alatt is. Csak aztán jött egy szőke ciklon és pillanatok alatt (értsd, május 8-án kaptam egy sms-t, amiben a férjem az örök szerelméről biztosított és május 19-én kiderült, hogy előtte pár nappal megcsókolta a kolléganőjét, akibe bele is szereetett) elfújta ezeket az elveket a páromnál...

Már nem beszélünk erről, csak - ahogy írtam - technikai dolgokról - befizetted-e a csekket, oda tudod-e adni az autót, stb. De nem is hiszem, hogy értelme volna. :(

"Május 8-án kaptam egy sms-t, amiben a férjem az örök szerelméről biztosított"
És te biztos voltál benne? Milyen jelei voltak?
Azt írod:
"mindketten teljes családban, erős katolikus neveltetés alatt nőttünk fel, a házasság, mint olyan, mindkettőnknek szent dolog volt"
Mit jelent ez bövebben? Mit jelent az erös katolikus neveltetés? És mit jelent a "szent dolog"?

Erös katolikus neveltetés, tapasztalatom szerint, alapjában két dolgot jelenthet. 1. A gyermek a szüleitöl azok életpéldája által keresztény (katolikus) értékrendet kap, de ahogy nö egyre szabadabban alakíthatja ki a saját világát, elengedik a kezét, bíznak benne, ha csalódik visszavárják, nem akarják megoldani az éltét. Így a neveltetése személyiségét erösíti, még akkor is, ha ennek nincs mindig tudatában.
2. A gyermek (akit addig amíg el nem költözik otthonról annak tekintenek) a vélt vagy valós katolikus erkölcs fennhatósága alatt áll, amelyet szülei intenzív módon közvetítenek számára. A hibázás rossz, nehezen megbocsátható dolog, önálló utakra nincs szükség, hiszen minden készen van már: a szilárd erkölcsi alapnak mindenre van válasza.

Az persze a két véglet: a realitás valahol a kettö között van.

Nem tudom, meddig voltatok házasok. Úgy sejtem, nem nagyon hosszú ideig.

Ja és mit jelent számodra ez:
És a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik és ketten egy test lesznek.

Most illetve korábban...

Biztos voltam a férjemben, kicsi akadozás volt a kapcsolatunkban, de azt gondolom, ez mindenhol természetes, a feladat, hogy megoldjuk. Költözés és esküvőszervezés utáni évben az édes pihenés előtt álltunk.

Szerencsére mindketten úgy gondolunk a családunkra az "erős katolikus neveltetés után", hogy de jó, hogy ők a szüleink, a biztos pont a család mindkettőnk életében, ahova mindig, bármilyen nagy bajban fordulhatunk. Engem szigorúan fogtak, de azért volt így jó, mert az alapok megvoltak, aztán volt időm saját magamat is megtalálni, amikor elég érett lettem hozzá.

A házasságról pedig mindketten úgy gondolkodtunk, hogy abból egyetlen egy van az ember életében. Viccesen azt szoktam mondani, hogy amíg nem hupál meg, én ugyan el nem válok. :D

Hát, a házasság 9 hónap volt. Össz-vissz... Nem így képzeltem.

"Költözés és esküvőszervezés utáni évben az édes pihenés előtt álltunk."

Ismerek a rokonságban embereket, akik a nagy stresszt viszonylag jól bírják, aztán megbetegszenek (néhány hétre).

Most azt szeretném kérdezni, hogy te szerinted kinek vagy minek szeretnél megfelelni. (Persze semmire nem kell válaszolni - eddig sem...) Vagy szerinted nincs ilyen ember?

"aztán volt időm saját magamat is megtalálni, amikor elég érett lettem hozzá."

Mit találtál (Kit?)?

Érdekes, én is beteg voltam ezután, márciusban ötször döntött le az influenza. Férjem az első elköltözésem után volt nagyon sokszor beteg, műteni is kellett... Én vallom, hogy a betegségek nagyrészt lelki eredetűek. Ezek is azok voltak.

Megfelelni? Volt sok ilyen kényszerem, de többek között ez az, amit az elmúlt egy évben levetkőztem. Szóval, már csak magamnak. :)

Magamat találtam. Én pedig azokból a dolgokból állok össze, amiket szeretek, amikhez vonzódom, ahogy viselkedni szeretnék.

"Megfelelni? Volt sok ilyen kényszerem, de többek között ez az, amit az elmúlt egy évben levetkőztem. Szóval, már csak magamnak. :)"

Ilyen kényszerek mindenkiben vannak. A legtöbbünkbe beleépülnek. Lehet, hogy rosszul látom, de úgy érzem, hogy ebben a blogban és a "férfiblogban" mintha más és más dolgoknak akarnál megfelelni (magadban).

Márciusi "Tegnap éjjel ezért nem aludtam" blogbejegyzésed együtt olvasva ennek e blognak a fentebbi bejegyzésével számomra azt sugallják, hogy a szakadás jóval ez év májusa elött elkezdödött - minden újabb bejegyzésed ezt a képet árnyalja. Valamint azt a konfliktust emeli ki, ami az elvek és a személyek között feszült és feszül.

Az elvekkel az a nehéz, hogy közvetett módon persze, szerintem beszélni kell róluk, módjával. Sokkal fontosabb azonban az érzésekröl beszélni, akár az elvekkel kapcsolatos érzésekröl. Az elvek könnyen fölérendeltté tehetnek valakit a másiknak, aki persze megpróbál menekülni a helyzetböl. Az érzések szintjen - amelyek nem jók vagy rosszak - a felek megmaradnak egymás szintjén: feltéve ha elfogadják, hogy a másiknak lehet ilyen érzése.

Az elvek szerint egy helyzet:
"Megállapodtunk, hogy ma te vásárolsz, de mikor fáradtan munka után hazajöttem, megint nekem kellett mennem."

Az érzések szerint:
"Olyan magányosnak és levertnek éreztem magam, amikor ma munka után elmentem vásárolni."

Rögtön szembe ötlik, hogy az elsö esetben az egyik a másikról beszél, öt hibáztatja, teszi felelössé a maga lelkiállapotáért, a másodikban pedig a saját lelkiállapotra összpontosít.
A példák természetesen banálisak, ám a veszély fennáll, hogy az a kapcsolat, amelyben az elsö típusú konfliktusmegoldási próbálkozások vannak túlsúlyban, ott nem tud valódi mély kommunikáció kialakulni.
Természetesen a második mód jóval több "rizikóval" jár, hiszen mi a garancia arra, hogy kiengesztelödünk a másikkal, és a nyíltságommal, sebezhetöségemmel nem él vissza. Az elsö esetben, ha meg is marad a düh és az elégedetlenség, "legalább" "igaza" van a "sértett" félnek.

Röviden vázolva a történetünket, 2004. januárjában ismerkedtünk meg, nagyon gyorsan lett nagyon nagy szerelem a kapcsolatunkból, amiben aztán azév novemberében volt egy kéthónapos szünet. Ex arra hivatkozva hagyott el, hogy már nem szeret. Aztán, amikor kezdtem talpraállni, visszakönyörögte magát hozzám, szintén januárban, aztán olyan boldog volt velem, hogy áprilisban megkérte a kezem. Egy évvel későbbre terveztük az esküvőt, én nem akartam várni túl sokat, és úgy éreztem, ha szeretjük egymást, nincs is értelme, ebbe ő is belement. Aztán következő februárban volt egy nézeteltérésünk, elhalasztottuk szeptemberre az esküvőt, miközben lakást vettünk és elkezdtük felújítani. 2006. szeptemberben összeházasodtunk, és nagyon boldog hetünk volt a nászúton. Aztán én ősszel kezdtem érezni egy kicsi megingást, azt latolgattam magamban, hogy házas lettem és mi mindenből maradok ki ezentúl - ami persze butaság volt, csak rossz időszak következett az életemben. Januárra elmúltek ezek az érzések, és újra azt éreztem, hogy én vagyok e legszerencsésebb ember, hogy a férjem mellettem van. Ezután májusban - az új lakásba kötlözés után 3 hétten - aztán borult a bili, a következő hónapok iszonyú szenvedéssel teltek, a 168 centimhez 48 kilóra lefogytam. Januárban aztán egy hónapra visszaköltöztem, de nem tudtuk helyrehozni a kapcsolatunkat. Aztán gyorsan el is múlt minden...

A 2006-os őszi, téli időszakban éreztettem is talán a férjemmel, hogy nincs minden rendben, bizony nem úgy viselkedtem vele, ahogy megérdemelte, sokszor a fent idézetthez hasonló, számonkérő mondatokkal bombáztam. Milyen jó lett volna megtalálni ezt a másik mondatot...

Ha összehasonlítod mindazt, amit az utóbbi egy/másfél napban ebben a blogban írtál, talán Te is látod, milyen nagy utat tettél meg. Hogy mekkorra ez az út és mi vagy ki vár még rád, a jövö zenéje.

Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a blogozásodnak már volt egy kis haszna. És talán akkor sem tévedek, ha azt mondom, hogy fontos lenne olyanokkal beszélned, akik pártatlanok, nem tartoznak a családi vagy baráti körhöz.

Feltételezem, hogy ha mindketten (hangsúlyozottan) katolikus nevelésben részedültetek, akkor egyházi esküvötök volt.
Bár ezen a blogon keresztül szerencsére részleteket nem árultál el, eléggé úgy tünik számomra, hogy a házasságotok katolikus értelemben nem jött létre. Azaz amennyiben kívánjátok - ez áltában bár elsö látásra fölösleges tortúrának látszik - kezdeményezhetitek a semmissé nyilvánítást. Ha ezt kinyilvánítják, egyházilag szabad állaputúak számítotok. Az ismerösi körömben három esetet ismerek, ahol ez végül is tk. hozzá járult a sebek gyógyulásához, és egyelöre a három párból négy egyénröl tudom, hogy azóta több éve boldog szentségi házasságban él egy másik féllel. (A másik kettöröl nem tudok semmit. Lehet, hogy ez szerencsés statisztika.)

Úgy gondolom, tehát, hogy idövel - ha már nem tetted meg - ilyen irányba is gondolkodhatsz...

Mindenképp megpróbáljuk, már talán intézkedések is vannak ezirányban, mert geyrekünk nem született, és nekem nagyon fontos, hogy, ha úgy alakul mással is köthessek templomban házasságot, nekem fontosak ezek a dolgok.

Sok sikert kívánok! Ehhez is és föleg a folytatáshoz. Volt férjednek nemkülönben.

Üdv:
Karl

Köszönöm, köszönjük szépen, a hozzászólásodat is! Neked is hasonló jókat kívánok!

ST