Majdnem 10 év után vált világossá minden. Majdnem 10 éve gondolkodom, mi a szar ez...
Férjnél vagyok, két gyerek. Jól megvagyunk, mi is csak azon megyünk keresztül, mint a többi házaspár, csak vigyázunk arra, ami van. Teszünk érte.
Távol élek a hazámtól. A családommal és most sikerült 2 hónapot itthon töltenem. Életem legszebb nyara volt. Nagyon vágyom haza.
F-et nem tudtam megfejteni 9 év alatt. Tegnap végre megörtént!!! Nem tudtam elaludni az izgalomtól, annyira örültem, hogy mégis van felmentés arra, hogy családom van és mégis annyira igénylem F társaságát. Mert ez van. Nem tudok mit kezdeni vele. És magyarázat arra is, hogy ez más, mint a barátság és határozottan nem szerelem. Valami sokkal különlegesebb. Nekem. De talán neki is, már, ha jól emlékszem azokra, amiket mondott utolsó közös iszogatásunk alkalmával... Az a baj, hogy mindig elfelejtem, mennyi szépet mond. :D
Emlékszem, 2009 nyarának Balaton Sounjdjára. Ő ott is az alvóállatkájával volt, én már Széphomlokúval voltam. Volt bennünk ez meg az, aztán kiszöktünk valami sátorból a levegőre és nagyon hosszan csókolóztunk. Bár nem voltam tudatomnál, olyan volt, mintha a fejembe csapott volna a villám és most is emlékszem: az jutott eszembe, hogy én most nem szerelemből agyok az ő szájában, hanem a szeretetnek valami olyan különleges formája miatt, ami, ami nagyon ritka. Ha egyáltalán létezik.
Létezik.
Szerencsére vannak még ilyen alkalmaink. Ilyankor azt érzem, hogy minál közelebb akarom magamhoz ölelni, ha akad pár ilyen perc, az olyan, hogy a Világ kerek. A szeretetnyelvem pedig a szó szoros értelmében veendő. :DDD
Duálpárnak hívják. Bár sokféle magyarázatot találtam rá, én azt érzem, mintha egy lélek lennénk két testben, akik mindig akarnak újra összeolvadni. Szakmai megerősítést kaptam rá. Egy pszichológustól. Úgyhogy meg van fejtve!!!
Végre, baszki, hogy megfejtettelek!
