"Két éve, Kassán fehér lóhátról celebrálta a hódítás parádéját, s hányan, de hányan emlékszünk, ahogy megáll a dóm kapuja előtt, elhallgat a fúvószene, odamasírozik a főparancsnok, és a magas nyeregbe föl jelenti neki, hogy a Felvidék visszatérte alkalmából, miközben szép lassan, s föltáróan megemelkedik a kormányzói lófarok, s izgatottan integetni kezd, hogy a díszszemlére az összes seregünk, az egész város meg a megye fölsorakozott, mire a főméltóságú végbél ünnepélyesen kibontogatja meghökkentően szélesre táguló, fekete tömlőgyűrűjét, s a napvilágra enged négy könnyed állagú, puhán omló, sárgás növényi salakgolyót, melyek aláhullva sem esnek szét, sőt, a maguk jelentőségében tartósan párállanak a kockakövön, a környező néma csendben."
(Závada Pál: Idegen testünk, Magvető Budapest, 2008.)
