Amikor megismerkedtünk, 23 évesen, még kiforratlanok voltunk, mindketten. Én azóta felnőttem. Ő nem. Erre pedig nemrég kellett rájönnöm, hogy az én hihetetlen magaslatokba emelt, végtelenségig tisztelt és szeretett férjem bizony egy nagy gyerek. Sok férfiról beszélnek így szerintem, én leírom, miért látom így.
Azt gondolom, hogy aki - mindenféle nyomástól mentesen, saját döntés alapján - megkéri a barátnője kezét, majd - enyhe nyomásra - feleségül is veszi, abban kell, legyen némi felelősségérzet és tudnia kellene, hogy a házasság nem játék. Tudnia kellene, hogy nem habostorta, nem sírig tartó szerelem, bizony vannak rossz időszakok és nehézségek. DE. Milyen ember az, aki házasként, az első nehézségeknél fogja magát és lelép egy busóarcú tehénnel, aki A kis hercegből idézget a blogjára? (Bocsánat, bocsánat, bocsánat, de engedtessék meg nekem egy ilyen egész pici gonoszkodás!) Egy tökös FÉRFI nem azt teszi ilyen helyzetben, hogy állja a szavát, ha már feleségül vett valakit elmondja, hogy mi a problémája és megpróbál közreműködni a megoldásában, felnőtt módjára? No, az én férjemről ezeket nem lehet elmondani. Csak nyávog, hogy de nem jó, meg már nem szerelmes, meg már nem is lesz jó, meg azért én aranyos vagyok, meg kedves, de túlságosan is - mintha egy 17 éves kamaszfiú próbálna szakítani élete első szerelmével. Pedig a házassággal nem szerelmet fogadott, hanem, hogy a társam és a szövetségesem lesz, holtáig, holtomig. Áááá....
Aztán kihagytam Vele kapcsolatban a végtelen kényelmességet, a hihetetlen sznobságot (aki Suzukival jár, az nem is ember - és hasonló mélyenszántó gondolatok), a tartatlanságot, és még sorolhatnám.
Viszont az őképben benne van az is, hogy azt tudta adni, amire nekem szükségem van. És amit soha nem remélek mástól megkapni.
Őkép
2008.03.20. 10:10 :: ST
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://ujratervezes.blog.hu/api/trackback/id/tr28388945
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.