Eddig működött a dolog. Szívem szerint működött volna az még, de, hát én már csak ilyen optimista ember vagyok, aki a végsőkig hisz a dolgok jóra fordulásában.
Sok dologban különböztünk, nehezen áthidalható dolgokban. A leginkább áthidalhatatlan az volt, hogy míg én ragaszkodó, a páromtól függő ember vagyok - alapjáraton - addig ő nem az volt. Pedig imádtam a fizikai mivoltát, olyan szépnek láttam, hogy ilyet festettem volna, ha a legszebb férfit kellett volna lefestenem. De fura volt, hogy nem értettük egymás gondolatait, sokszor. Ami talán annak is betudható, hogy nem is ismertük meg egymást ezalatt az egy hónap alatt. Imádtam a humorát is, talán, ha elhihetem Neki, ő is az enyémet - nem tudom, ugyan, mit imádott, mert azt hittem, nekem az nincs.
Ja, de jött a szöveg, hogy haverkodás. Nooormális?
OLYAN NAGYON SZOMORÚ VAGYOK.
Félek az egyedülléttől, folyamatosan. Meg attól, hogy így fogok megöregedni. Van, aki nem is bánná, de én nehezen bírom egyedül.
Milyen érdekes, hogy a névnapomon találkoztunk és apu szülinapján szakítottunk...
Újra regisztráltam a társkeresőn, bár semmi kedvem most hozzá. Kit dobott ki kb. negyediknek? Na, kit...
