Nem sok barátom van, akit igazán barátnak nevezhetnék. (Kaptam is emiatt már negatív kritikát, de nem érzem, hogy egy ember attól több, vagy kevesebb, hogy mennyi barátja van.)
Igazán mély baráti érzések két emberhez fűznek. Egyik, aki pénteken volt nálam. Érdekes, hogy ritkán találkozunk, ritkán is beszélünk, mert ő az egyetem után visszaköltözött vidékre, tavaly férjhez is ment. De akárhányszor találkzom vele, olyan, mintha tegnap hagytuk volna abba a beszélgetést. Soha nem kell magyaráznom az érzéseimet, pontosan tudja, hogy mi zajlik bennem. Pedig olyan rég volt már, amikor együtt laktunk a kollégiumban.
Másik leányzó, akinek szombatra szerveztük a lánybúcsúját és akivel annak idején úgy ismerkedtünk meg, hogy ő ápolt engem egy beavatási szertartás után, én meg őt, másnap. :D Ez 10 éve volt. Azóta barátkozunk, de még sosem fordult elő, hogy egyetlen aprócska kicsi nézeteltérés, megorrolás, hátam mögött beszélés előforduljon. Ő az, akiben a 10 év alatt soha, de soha nem csalódtam.
Rajtuk kívül van még soksok félig barát és haver, akikkel remek dolog időt eltölteni, de mindig félve és szűrve mondom el nekik az érzéseimet.
Meg van a húgom, aki előtt azt hiszem, nincs titkom. :)
